.:EL AKAROM MONDANI..:.

Nos ez egy [szerintem] szép történet, és.. a többit a végén.:)

"- Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét.. Ő rám néz, és mosolyog. De ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond "legjobb barátom". Vége az órának, vége a napnak, ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi.
 Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír- sír, mert szakított a barátjával. Én megvigasztalom, ő átölel. érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi.Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő.Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. És akkor megkapom a szörnyű hírt. Ott állok a koporsójánál.Potyognak a könnyeim. Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit. El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt. Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját,
és a következőket olvasom:
 
"Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit. El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.."

Teháát.. Ezt drága barátnőm, Kyky leírta saját stílusában, hosszabban, és hát muszáj bemásolnom ide azt is.^^

Szeretem.
Fölöslegesen?
Talán… Igen.
Nem érdekel…
Szeretem.

Barna hajamat lófarokba kötöm; már rég nem akarok tetszeni neki, többé nem érdekel.
Mikor az ember sokáig küzd valakiért, a sok kudarcba, a fájó visszautasításba végül belefárad. Ahogyan most én.
Ezért is veszem fel a leglazább farmerom, és a lekopottabb pólómat. Se smink, se cicoma. Csak én. Az egyszerűsített Mia Chanell.
Beülök mellé órára. Ránézek. El akarom mondani, hogy szeretem őt, hogy csak őt, és mennyire nagyon-nagyon.
Nem tehetem.
Erőt veszek magamon, és eleresztek felé egy félmosolyt. Ő viszonozza, majd erősen átölel, s fülembe súgja: „Örülök, hogy itt vagy!”.
Hiába. Tudom, hogy mit érez, teljesen tisztában vagyok vele. A „legjobb” barátjának tekint, és szigorúan csak annak. Ezerszer meg egyszer szálltam már magammal vitába: - Miért ölelget, miért mond szép szavakat neked, ha egyszer nem szeret? – Mert többet jelentesz neki, mint barát, de nem annyit, mint szerelem.
Tudom. Mindig is tudtam. Elfogadtam.
Évek óta tart a plátói rajongásom, mindenki tudja rajta kívül, de ő tényleg nem sejti.
Jól tudom titkolni, de olyan is van, mikor nem akarom, ezért ismerik az érzésiemet a körülöttem élők, és persze, sose előtte gyengülök el, ezért nem tudja Ő.

Előkapja gyűrött naplóját, és telefirkantja a gondolataival. Vajon mi járhat most a fejében? Miről írhat ennyire megszállottan, és élvezettel? Csillog a szeme közben…
Majd megjelenik az új barátnője. Naplóját hanyagul becsukja, és a táskájába csúsztatja. A csillogás megszűnik, és ő átadja magát szíve választottjának. Elmondanám neki, hogy szeretem, akarom őt, csak őt, és tiszta szívemből. Nem tehetem, ő mást szeret, nem engem. Én ezt tiszteletben tartom, így könnyedén bemutatkozom az új barátnőjének – Melody Charmichale-nek.

Eltelt egy év. Két nap és érettségi. Mindennap együtt tanultunk, készültünk a vizsgákra. Ma sem lesz másképp.
Benyit az ajtón, és pillanatokon belül beleveti magát a tanulásba. „Mi baj?”- kérdezi érdeklődően. Megmerevedve figyeltem minden apró rezdülését. El akarom mondani, hogy szeretem őt, csak őt. Ismeretségünk kezdete óta. – Nem tehetem, pont azért, mert szeretem. Helyette egy felszabadult „Semmi”-t felelek, ő szomorúan mosolyog, majd elfordítja fejét.

Lematuráltunk. Elmúlt több év is, szaladt mellettünk, mi meg loholva próbáltuk az iramot tartani. Együtt, Ő és Én.
Barátok maradtunk, talán a legjobbak.
Ő megnősült.
Révbe ért. Az esküvője napján megkövülten álltam mögötte. Éreztem, hogy ki kell belőlem törnie, még most, amíg nincs késő, de hangom sírásba fulladt, természetesen ezek is örömkönnyeknek álcázva. El akartam mondani, hogy szeretem őt, és csak is őt. Hogy nem mehet hozzá Melodyhoz, mert én szívem minden kis dobbanásával szeretem. Igazán, szerelemből, tényleg… Házasságuk ellenére is jó barátok maradtunk. Melody sokszor tudtunkra hozta nem tetszését, de Ő nem foglalkozott vele. Azt mondta, fontos és nélkülözhetetlen vagyok számára. Ránéztem. Arcom kivirult, ajkaim vörösen izzottak, ahogyan elképzeltem első csókunkat.
El akartam mondani, hogy szeretem őt, csak őt, és hogy a világ attól csak jobb hely lehet, ha mi együtt leszünk. Kis szívem végre hazatalálna fárasztó útjáról.
Nem tettem meg. Felállt, és átölelte Melodyt. Forrón megcsókolta, és az örökkévalóságig biztosította szerelméről.

Évek teltek el. Melody és ő elváltak, mégis jó viszonyban maradtak. Egyik nap a volt felesége megkért, hogy vigyázzak a gyerekekre, míg ő takarít, most a két kisfiúval játszottam az udvaron. - Egy szingli nőnek amúgy sem nagyon van, mivel elütni az idejét, épp kapóra jött. Önfeledten nevetgélünk, mikor az egyik kissrác az utca felé mutat kezével. Egy kocsi áll meg a kapu előtt, rendőrautó. A gyerekek hangosan nevetgélnek, és kiabálnak, mire Melody is kipillantott az ablakon, majd konyharuháját szorongatva jött ki.
Ő sem tudta mire vélni a kocsi megjelenését.

Autóbalesetet szenvedett. Már hazafele tartott, mikor egy részeg teherautós úgy gondolta vicces lenne átmenni a szembejövősávba. Szörnyethalt. Halálhírére Melody keserves zokogásban tört ki, én meg csak álltam felette, hátát simogattam, és az elapátlanodott gyermekeit próbáltam megnyugtatni, miközben egész végig egy gondolat keringett a fejemben: Miért nem tettem meg?
El kellett volna mondanom, hogy szeretem őt, csak őt, míg a halál el nem választ… ami most kíméletlenül megtette. Kimondhatatlanul dühös voltam magamra, és még annál is jobban a halálra.

Pár nap múlva a temetésen találkoztam újra Melodyval. Megosztva intéztük a temetéssel járó fájdalmas ügyeket, amiért természetesen nagyon hálás volt.
Mikor megérkeztem a házukba, ex-neje sírva fogadott. Mondta, menjek fel volt a szobájába, és amire szükségem van, nyugodtan rakjam el.

Felmentem ugyan, de tudtam, hogy semmisem kell innen. A szívét szerettem volna, de azt mát lekéstem… önhibámból. A szoba sötét volt, tele mindenféle holmival, ami „majd egyszer jó lesz valamire”. Kinyitogattam szekrényét, ingjei illatában fürödtem. Az összes kacatot megfogdostam, amihez valaha hozzáért. Könyvei felett az ujjam hegyét finoman végig simítottam, majd áttértem az asztalára, amin egy könyv hevert… Nagyon kopott, és réginek tűnő könyv. Felemeltem és bűnbánóan lapoztam bele, az immár felismert: - Naplójába.

„Beül mellém órára. El akarom mondani, hogy szeretem őt, akarom őt, szeretni vágyom…

Érettségire is együtt tanulunk. Rám néz. Érzem, hogy mondani akar valamit, reménykedni kezdem. Kérdésemre egy „semmi”-vel felel. Én nem mondtam el neki. Nem mondtam el, hogy szeretem, akarom őt, és szerelmére szomjazom…

Az esküvőmön állok, Ő mögöttem, én belül zokogásban török ki, és nem mondtam el, hogy szeretem, hogy akarom őt. Csak őt…

Elváltam Melodytól. „Majd most” – gondoltam magamban. De még mindig nem tettem meg.

Utolsó bejegyzése tegnapról: Ma megmondom neki! Eléállok és a szemébe mondom: Szeretlek, Mia! Akarlak. Szerelemből szerettelek megismerkedésünk kezdetétől, csak terád vágyom..