Huhh, végre itt vagyok. Csak azt sajnálom, hogy megint szar kedvvel. Tulajdonjéppen mindig akkor jövök ide írni, mikor rossz kedvem van. Nem tudom miért. Pedig egyébként reggel és délelőtt kicsattanó jó kedvem volt; lassan itt a tavasz, aztán a nyár, miért ne lettem volna jókedvű? Aztán nemrég eltűnt ez a 'boldogság'. Mert ugye vannak dolgok, amik rosszul esnek az embernek, amik fölött nem tudunk szemet hunyni. Magát a bajomat nem fogom senkinek elmondani. Miért mondanám? Úgyse értene meg senki. Még Noni és Zorka se. Dehát ilyen az élet.
A hetem egyébként egész jól telt. Kedden volt a hülye farsangtemetés, ahol táncolnunk kellett. Igazán szórakoztató volt..
Szerdán német 'felvételit' írok Kossuthban. Az is tök jó lesz. Remélem azért nem cseszem el. Remélem nem lesz olyan nehéz.
Egyébként.. itt van Noni egyik novellája, ami eddig a legeslegeslegjobban tetszik tőle. Ez most a kedvenc. :) A halál nem a vég
A tér és az idő összefolyt. Elindultam azon az úton, ahonnan még senki nem tért vissza.
Csend volt… Mindent betöltő, sűrű, áthatolhatatlan, kínzó csend. Ha érezhettem volna érzéseket, féltem volna. De egy lélek nem érez félelmet, még nyugalmat sem. A nyugalom a pajzsa, mégsem érzi.
Ijesztő volt a sötétség, és hogy mentem, pedig nem volt alattam talaj. Lenéztem a lábaim elé, és múltamat láttam. Halálom pillanatát. Azoknak az embereknek a halálát, akikkel én végeztem. Nem éreztem bűntudatot, de idegesített a tudat, hogy mint egy film, visszanéztem.
Nem voltam büszke, de nem is lehettem volna, hiszen nem éreztem semmit. Fizikai fájdalmat sem, hiszen testem már halott volt.
És aztán megláttam Őt, emlékeim tengerében! Olyan váratlanul bukkant föl, olyan ragyogón. Ha tudok, biztosan sírva fakadok, ha érzek, biztosan kettéhasad a szívem. De ott csak a nézésre volt jogom. Nézni, ahogy becsap, újra és újra és újra. Naiv voltam, ő pedig manipulált. Fegyverként használt föl egy olyan eszme ellen, amiben hittem, és amit szolgáltam. Darabokra tört a való életben, és darabokra tört a halál után is, mikor már nem hullhattam több felé. Mégis megtört az emlékezés súlya. Lerogytam és úgy figyeltem tovább életem nagy filmjét. Rádöbbentem és elborzadtam, hogy minden, amiben egyszer, valaha hittem értelmetlen apróság volt csupán, aminek a halál után már nem maradt jelentősége. Ha sírhattam volna, megsirattam volna elvesztegetett életemet.
Néztem mindazt, ami valaha én voltam. A jelentéktelen beszélgetéseken és cselekedeteken csak most láttam átszűrődni a lényeget. Lepörgött előttem az életem egyszer, majd még egyszer, és még egyszer… És én csak ültem ott, néztem, és lassan, nagyon lassan derengeni kezdett valami. Valami kínzó, égető érzés. Nem volt szívem, még is éreztem… Fájdalmat… Mérhetetlen fájdalmat… Könnyek folytak végig az arcomon. Odanyúltam és döbbenetet éreztem. Hirtelen elmosódott a kép, szétfolyt alólam. Összemosódott a tér, az idő, érzékszerveim (?) kikapcsoltak. Éreztem, hogy zuhanok. És becsapódok…
Felnyitottam a szemeim, a levegő a tüdőmbe áramlott. Rettenetesen rossz volt. A fény elvakított, zokogás tört elő a torkomból. Kezdetleges pánikot éreztem. Kezek (?) értek hozzám, ide-oda adogattak, míg végül egy ismerős, mégis ismeretlen ölelésben részesültem. A szívdobogása, akár az enyém… Megnyugtatott. Rádöbbentem, ő az anyám. És hogy most születtem meg. Ismét… Öröm fogott el. Kaptam még egy esélyt…
És itt van egy versem, aminek eléggé tombolós lett a vége, dehát istenem, Diary of Jane közben mi mást várna tőlem az ember?
Csak ülök mellettük, hallgatom őket,
Nem vesz észre senki.
Kérdezek valamit, de tudom,
Senki nem fog felelni.
Boldogan mesélik, hogy
Milyen jó történt velük.
Mikor elmenni készülök,
Rám téved a szemük.
Megkérdezik: Mi a baj?
És tovább néznek engem,
Hátrafordulok, és mondom:
Semmi. Minden rendben.
Otthon, mikor senki sem figyel,
Szótlanul fekszem, és sírok
Miközben mások boldogon nevetnek,
Amit már nem bírok. [vagy amitől már hányok.XD]
Szeretném már itthagyni őket,
Egyszerűen itthagyni mindent,
Szeretném, ha el tudnám feledni,
Az összes rossz emléket.
De ha legalább embernek néznének,
Már akkor boldog lennék,
Ha egyszer foglalkoznának velem,
Már akkor örülnék.
És mégis, ha valaki megkérdezi: Mi baj?
Csak ránézek, és maradok csendben.
Mielőtt türelmetlen lenne, mondom:
Semmi. Minden rendben.
Jó lenne, ha az emberek rájönnének,
Mindenkinek vannak érzései,
Bárkinek fájhatnak a szavak,
Ezt figyelembe kéne venni.
Remélem őket is megbántja majd,
Egy-egy jónak hitt barát,
Remélem, hogy ők is megérzik majd,
Milyen várni a halált.
És remélem, hogy nekik
senki nem segít majd ebben,
Mert őket sem érdekelte,
Hogy velem semmi sincsen rendben.
És itt kiénekelte azt, amit az előző Blind felvételnél nem. <333
vikszi. 13. bika. Bp. makacs. kedves-bunkó[mikor hogy]. hangulatváltozós. gyakran szomorú. gyakran vidám. bolond. színes körömlakk. kutyás. macskás is. imád xD-t írni. hülye szavak. zenefüggő.szeret verset írni. NEM vasalja a haját.Mégtöbb?->itt
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó